Újra Paszabi Szőttesnapok!


Kedves Paszabiak! Tisztelt Községünkbe Látogatók!

Büszkén mondhatom el, hogy Paszab Község Önkormányzata valamint lakossága immár tizedik alkalommal hívhatja vendégül a megye valamint az ország közönségét a Paszabi Szőttesnapok rendezvényünkre.
Az, hogy a Paszabi Szőttesnapok hírnévre tett szert -nemcsak a megye, hanem az országszerte is, mi sem bizonyítja jobban az, hogy a tizedik paszabi szőttesnapokra elfogadta meghívásunkat a Magyar Országgyülés Elnöke, Kövér László Elnök Úr.

szottesnap-2013.jpg

Tájékoztatás a Járási Hivatal által folyósított támogatásokról


Tisztelt Állampolgár!

Tájékoztatom, hogy az országgyűlés a 2014. évi XCIX. törvénnyel módosította a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényt.
Ez alapján 2015. március 01.-től a

- foglalkoztatást helyettesítő támogatás, illetve
- az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás

penz.jpg

Tájékoztatás Okmányiroda szüneteltetéséről


Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Kormányablak kialakítása miatt 2015. február 26. napjától - 2015. április 30. napjáig az Ibrányi Járási Hivatal Ibrányi Okmányirodájában az ügyfélfogadás szünetel. Ebben az időszakban az Ibrányi Járási Hivatalban kizárólag az elkészült okmányok átvételére lesz lehetőség. Az elkészült okmányaikat, a 4484 Ibrány, Hősök tere 3. szám alatti címen, az Ibrányi Járási Hivatal I. emeleti Titkárságán vehetik át.

okmanyiroda.jpg

BURSA HUNGARICA ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT


PASZAB Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók („A” tipusú pályázat) valamint felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó („B” tipusú pályázat) fiatalok számára

bursa-hungarica.jpg

IX. Paszabi Szőttesnapok


Községünkben idén is megrendezésre kerül a község „kincsét”, a Paszabi Szőttest valamint a népművészet hagyományait bemutató Paszabi Szőttesnapok, melynek a község Fő utcája ad otthont.

2014. július 25-én (pénteken) 10.00-tól 15.00 óráig a Szőttes Népművészeti Házban szőttes, helytörténeti, úri hímzést és gobelint kiállítás tekinthető meg.

Korda Balázs

TŰZGYÚJTÁSI TILALOM ÁTMENETI FELOLDÁSA


A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága átmenetileg feloldja a 2014. március 12. napjától a HBG/01/04586-2/2014. ügyiratszámon elrendelt tűzgyújtási tilalmat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye illetékességi területén fekvő erdőkre és fásításokra, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre.

Az erről szóló határozat a mellékletben olvasható.

Általános tűzgyújtási tilalom elrendelése


A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Szabolcs-Szatmár-Bereg megye illetékességi területén lévő erdőkben és fásításokban, valamint az erdőterületek és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre átmeneti időre általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el. A tűzgyújtási tilalmat elrendelő határozat a mellékletben olvasható.
tuzgyujtas.jpg

Lezárásához közeledik a 2013-as EU Élelmiszersegély Program


Az EU Élelmiszersegély Program keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) szerződött segélyszervezetek 2014. március végéig fejezik be a 2013-as Programhoz kapcsolódó élelmiszerek eljuttatását a rászorulók részére.

Budapest, 2014. március 11.

Tartalom átvétel

max maillots max maillot air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher air jordan pas cher golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet golden goose outlet pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora pas cher pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet pandora outlet woolrich outlet